https://www.szoljon.hu/wp-content/uploads/2019/12/+otf/1470x600/PB4DNXU3Y0XmNmYsI7Qy4U5PVF9WRVJZX1NFQ7C4dnRrU90xG6xGx__a3XPYtnNUBhrVjWKQcl98dvasu/karacsonyfavasar.jpg
Fotó: Sóki Tamás / MTI Fotó
MINŐSÉG ÉS TÖRVÉNYESSÉG

Országos fenyőfarazziát indított az adóhatóság

Szinte minden megyében megindította karácsonyi ellenőrzés-sorozatát az adóhivatal, melynek keretén belül a kereskedelem különböző szereplőit vizsgálják.

A legtöbb helyen a fenyő-, a karácsonyfadísz- és a szaloncukorárusok működését vizsgálja meg a hatóság, de bizonyos helyeken a játékboltok, a hús- és a halkereskedők s akár a webáruházak is sorra kerülhetnek – írja a Magyar Nemzet.

A kereskedelem különböző szereplői érdemi várakozásokkal tekinthetnek az adventi időszakra, az esztendő utolsó hetei rendre komoly forgalmat hoznak. Pontosan tudják ezt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) is, a hatóság ezért már december elején megkezdte országos karácsonyi razziá­ját.

A szervezet most nyilvánosságra hozott friss ellenőrzési terve szerint decemberben szinte minden megyében kiemelt figyelmet fordítanak a karácsonyi kellékeket, az adventi szezon jellemző termékeit kínáló gazdasági szereplők működésének átvizsgálására. Jelentős hatósági érdeklődésre számíthatnak például a fenyőfa-kereskedők, akárcsak a karácsonyfadíszeket és a szaloncukrot áruló vállalkozások. Mellettük a játék- és ajándékboltok, a hentesek és a halasok, az illatszert értékesítő vállalkozások készülhetnek fel a NAV érdeklődésére, de a vendéglátóhelyek sem maradnak ki az akcióból. Egyes helyeken még a webáruházaknál is elképzelhetők ellenőrzések.

Lényeges az is, hogy az adóhivatal emberei minden szóba jöhető helyszínen felbukkanhatnak, így az adventi vásárok mellett a különböző kitelepüléseken, a boltokban és a bevásárlóközpontokban is tarthatnak vizsgálatokat. Egyes helyeken a hétvégékre sem állnak le az ellenőrzésekkel, miként más hatóságok bevonása sem kizárt. Ellenőrzéseiben a NAV elsősorban arra kíváncsi, hogy a gazdasági szereplők átadják-e vevőiknek a nyugtát, a számlát. Emellett lényeges az online pénztárgépek megfelelő használata és az is, hogy minden alkalmazottat bejelentsenek a vállalkozások. A hatóság emberei sort keríthetnek forgalomszámlálásra, és a készpénzkészlet kérdése is előkerülhet az ellenőrzésekben.

Az adótraffipax elnevezésű tájékoztatási felületen most közzétett tervekből a következő nagy ellenőrzéshullámra is következtetni lehet: az év vé­géig meghirdetett egyes megyei ak­ciókban már szerepel a pirotechnikai eszközök forgalmazóinak akkurátus átvizsgálása.

Borítókép: Vásárlók nézegetnek egy fenyőfát a pécsi Vásártéren tartott fenyővásáron 2014. december 22-én.