https://nepszava.hu/i/16/9/1/1256161.jpg
Fotó: Erdős Dénes / Népszava

Nyugdíjak, Handó és a kormányzati kultúrharc - így indult az Országgyűlés idei utolsó ülése

by

Az ellenzék főleg a kulturális törvénymódosítást kritizálta napirend előtti felszólalásaiban, Semjén pedig Ukrajnát fenyegette éves nemzetpolitikai meghallgatásán.

Rendhagyó munkarenddel kezdte meg utolsó 2019-es ülését az Országgyűlés hétfőn, már a szokásosnál korábban, reggel 10-kor. A képviselők szinte kizárólag szavazásra váró előterjesztések módosító javaslatairól tárgyalnak az ülésen, az interpellációs időszakra kedden nyílik majd lehetőség. Napirend előtt főleg az Országos Bírósági Hivatal (OBH) volt elnökéről, az alkotmánybíróvá lett Handó Tündéről, a nyugdíjasok helyzetéről és a nap folyamán a parlament elé került, a színházakat is érintő kulturális törvénymódosításról volt szó.

Vadai Ágnes (DK) a bírósági vezetők az Országos Bírósági Hivatal éléről távozó Handó Tündének írott köszönőlevélből idézett, úgy értékelve: Handó Tünde a rendszerváltás utáni Magyarország bírói függetlenségének elárulója,nem dicséretet érdemelne, főleg nem alkotmánybírói széket. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a bírói függetlenség sérelmét az jelentené, ha a bíróság ítéletét megkísérelné valaki befolyásolni. Azt mondta, az OBH megalakulása óta 50 százalékkal esett vissza az ügyteher, a két éven túli ügyek is 50 százalékkal csökkentek.

https://nepszava.hu/i/10/12/0/1256162.jpg
Vadai ÁgnesFotó: Erdős Dénes / Népszava
https://nepszava.hu/i/10/12/0/1256162.jpg
Vadai ÁgnesFotó: Népszava / Erdős Dénes

Korózs Lajos (MSZP) a múlt heti nyugdíjasparlamentről és a nyugdíjasokra vonatkozó uniós elemzésekről beszámolva közölte, az EU-ban a magyar nyugdíjasok a legelégedetlenebbek az életükkel, nőttek az egyenlőtlenségek az idősek társadalmában is, 2010 óta a szegénység közöttük a kétszeresére nőtt. A nyugdíjasparlament szerint a bérnövekedést is figyelembe vevő svájci indexálás alapján kellene emelni a nyugdíjakat. Ezt a javaslatot a Fidesz többször is leszavazta. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár válaszában a legalább egy évtizeddel korábbi kormányokat bírálta, valamint a Korózs által ismertetett tényeket igaztalannak nevezte.

Szabó Tímea (Párbeszéd) úgy értékelte, hogy ugyan puhított a kormány a kulturális törvényjavaslaton, de az továbbra is az egész kultúra szabadságát és függetlenségét készül "egy csapásra kinyírni". Hozzátette: a javaslatot a Gothár-ügyre hivatkozással nyújtották be, miközben a kormánypártok kedvenc házi színházában, az Újszínházban, 2016 óta próbálnak eltussolni egy zaklatási botrányt, amelynek gyanúsítottja Mihályi Győző színész. Értékelése szerint a törvényjavaslattal valójában a színházakat akarják államosítani, bosszút állva október 13-ért is. Rétvári Bence ezúttal személyeskedéssel válaszolt, majd felsorolta azokat a kormányhoz lojális szervezeteket, amik támogatják a törvényjavaslatot.

Brenner Koloman (Jobbik) szerint a Fidesz el akarja hallgattatni a munkavállalókat a rabszolgatörvénnyel, a médiát, az akadémiát a kutatóintézetek leválasztásával és most a magyar kulturális élet művelőit is a kulturális törvénymódosítással. Közölte, a Jobbik kiáll a magyar munkavállalókért bérfelzárkóztatást ígérve nekik, szolidáris a magyar tudomány művelőivel, és a "kulturális különbségeken" nagyvonalúan felülemelkedve kiáll a kultúra szabadsága mellett is. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszában a Jobbikot bírálta, amiért a párt már nem szélsőjobboldali.

https://nepszava.hu/i/10/12/0/1256163.jpg
Brenner KolomanFotó: Erdős Dénes / Népszava
https://nepszava.hu/i/10/12/0/1256163.jpg
Brenner KolomanFotó: Népszava / Erdős Dénes

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője ugyancsak a kulturális életet felforgató "gyalázatos törvényjavaslat" ellen emelt szót. A kormányoldalt azzal vádolta, hogy minden értéket megtagadott már, nem konzervatív, nem nemzeti és nem keresztény. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára arról beszélt, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) rendszerében - a javaslat korábbi formájától eltérő módon - mégsincs módosulás, az NKA nem szűnik meg, és szerinte nem csökkenek a források sem.

A KDNP nevében Vejkey Imre a határon túli magyarokra kacsintva szidta a 2004-es népszavazást lebonyolító Gyurcsány-kormányt. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára helyeselt. Böröcz László (Fidesz) ezután a "migrációs nyomásról" fogalmazott meg állításokat, mire Németh Szilárd, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára kijelentette, hogy a határzár működik.

A napirend előtti felszólalásokat követően a Ház olyan előterjesztések bizottsági összegző javaslatairól tárgyal, amelyekről a következő két napon határoznak. Az Országgyűlés kedden és szerdán összesen több mint harminc javaslat elfogadásáról dönthet, emellett megválaszthatja az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnökét és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa fideszes tagjait is.

https://nepszava.hu/i/10/12/0/1256164.jpg
Németh SzilárdFotó: Erdős Dénes / Népszava
https://nepszava.hu/i/10/12/0/1256164.jpg
Németh SzilárdFotó: Népszava / Erdős Dénes
Semjén éves meghallgatásán tovább fenyegette Ukrajnát
Erős anyaország nélkül a határon túli magyarság támogatása is több mint bizonytalan lenne - emelte ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt hétfőn. Semjén éves meghallgatásán azt mondta: a nemzetpolitika egységes ívet alkot. 
Kárpátalja vonatkozásban kiemelte: amíg a magyarság szerzett jogait nem biztosítják ismét, Magyarország Ukrajna minden NATO-s és uniós közeledését blokkolja. 
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programról hangsúlyozta: összesen mintegy ezer óvodát építettek, vagy újítottak fel. A 2018/19-es tanévben 200 ezer magyar gyermek után utaltak oktatási és tankönyv-taneszköz támogatást. Méltatta a diaszpóra-területeken a Kőrösi Csoma Sándor program és a Petőfi Sándor program ösztöndíjasainak munkáját.
Beszámolt a honosítás és visszahonosítás eredményeiről is, kiemelve, hogy meghaladja a 1,1 milliót az új magyar állampolgárok száma. Újdonságként említette, hogy azok a magyar állampolgárok, akiknek nincs uniós lakcímük, már nem csak a magyar belpolitikába szólhattak bele, de az európaiba is: részt vehettek az európai parlamenti választásokon.
https://nepszava.hu/i/10/12/0/1256165.jpg
Semjén ZsoltFotó: Erdős Dénes / Népszava
https://nepszava.hu/i/10/12/0/1256165.jpg
Semjén ZsoltFotó: Népszava / Erdős Dénes