Házi őrizetben marad a villanyszerelők megölésével gyanúsított É. Imre

by

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája négy hónappal meghosszabbította É. Imre bűnügyi felügyeletét, akit azzal gyanúsítanak, hogy előre kitervelten, nyereségvágyból megölte a mosonmagyaróvári villanyszerelőt.

http://media.borsonline.hu/cikk/20/193909/big-lead/650x360/2046575_1801084-1669696-takarni-e-imre-eltunt-villanyszerelok-bors6788.jpg
© Bors

A bíróság a határozatának indokolásában rámutatott arra, hogy az eddig eltelt idő alatt nem következett be olyan körülmény, amely a gyanúsítás tárgyát képező cselekmények kapcsán az É. Imrével szembeni megalapozott gyanút semmissé tenné, az továbbra is fennáll, a rendelkezésre álló személyi és tárgyi bizonyítási eszközök pedig ezt alá is támasztják – írja a 24.hu.

A bíróság a határozatában kiemelte, hogy a gyanúsítás nem változott, továbbra is kirívóan jelentős tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekmény tekintetében nyomoz a rendőrség, amely nyomozati szak a befejezéshez közelít.