https://img3.hvg.hu/image.aspx?id=75d7a6dc-7858-4325-a149-86833c6f9a06&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Siófokon több adót kell fizetni a Balaton-parti luxuslakások után

by

Az eddigi két adósáv mellett egy harmadikat vezettek be a Somogy megyei településen.

Az ellenzéki vezetésű balatoni városban már felmerült annak a lehetősége, hogy a Balaton közvetlen partján levő épületek után magasabb adót kelljen fizetni, de ezeket a javaslatokat a korábbi testület nem engedte még napirendre sem venni. Az új testület a legutóbbi közgyűlésen megszavazta a hatvan százalékkal is megnövelt adót, így az újonnan létrehozott harmadik adósávba tartozóknak januártól már a magasabb díjat kell megfizetni.

Az adóemelésről az Infostart írt a hírbalaton.hu tudósítására hivatkozva, ebből kiderül, hogyan érinti a vízparti házakat az emelés:

A testület arról is döntött, hogy januártól megadóztatják a másfél négyzetméternél nagyobb óriásplakátokat is, ezekért évi 12 ezer forintot kell majd fizetni.