Meghaladta az 1,1 milliót az új magyar állampolgárok száma

by

2010 óta megtízszereződött a nemzetpolitikai célú támogatás - minderről Semjén Zsolt beszélt a nemzeti összetartozás bizottsága előtt. Ennek formái között említette a nemzeti jelentőségű intézmények segítését és a különböző pályázati forrásokat. A Magyar Állandó Értekezlet által javasolt nemzeti jelentőségű intézmények ebben a rendszerben kiszámítható módon kaphatják meg finanszírozásukat, a források felhasználása "értelmes és a cizellált módon" történik - tette hozzá.
Erős anyaország nélkül a határon túli magyarság támogatása is több mint bizonytalan lenne - emelte ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt. Semjén Zsolt éves meghallgatásán azt mondta:

a nemzetpolitika mára egységes ívet alkot, ami azáltal vált lehetővé, hogy 2010-től az alapoktól tudták újjáépíteni ezt a területet.
https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1911/20191114semjen-zsolt.jpg?w=644&h=429
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes közölte, meghaladja az 1,1 milliót az új magyar állampolgárok számaForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Felidézte, hogy 2010 óta megtízszereződött a nemzetpolitikai célú támogatás. Ennek formái között említette a nemzeti jelentőségű intézmények segítését és a különböző pályázati forrásokat. A Magyar Állandó Értekezlet által javasolt nemzeti jelentőségű intézmények ebben a rendszerben kiszámítható módon kaphatják meg finanszírozásukat,

a források felhasználása "értelmes és a cizellált módon" történik -

mondta.

Kitért a külhoni gazdaságfejlesztési program elindítására, amely - mint kiemelte - jó az ott élő magyarságnak, a többségi nemzetnek, az utódállamoknak és Magyarország gazdaságának is. Kiemelte, hogy meghaladja az 1,1 milliót az új magyar állampolgárok száma.