Mindennek vége, Street Fighterből érkezett karakter győzött a legrangosabb Tekken-versenysorozat döntőjében

by

Vasárnap a thaiföldi Bangkokban rendezték meg a Tekken World Tour (TWT) névre hallgató sorozat döntőjét, ahol a világ 20 legjobb Tekken-játékosa csapott össze a végső győzelemért. Ha valaki nem követi aktívan a szcénát, annak nyilván fogalma sincs arról, hogy ez miért érdekes, attól viszont még az alkalmi játékosoknak is felszaladhat a szemöldöke, hogy a végső győztes Yuta “Chikurin” Take

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3068/30689/306892/30689239_d364af306922e11078a23bc394609593_wm.jpg

A dolog persze akármilyen szomorú is, csak első ránézésre meglepő. Akuma volt az első licencelt karakter, aki bekerült a Tekken 7-be, a sztoriban is központi szerepet játszik, a jelenlegi szezonban pedig annyira domináns volt, hogy tulajdonképpen az lett volna a csoda, ha nem kerül elő a TWT-döntőben.

Az egészben egy csavar azért így is volt: Bangkokban két olyan játékos volt, akik kizárólag Akumával játszanak (a francia Super Akouma és a pakisztáni Awais Honey), de egyikük sem jutott a legjobb nyolc közé, Chikurin pedig szó szerint a semmiből húzta elő a karaktert Ulsan ellen a döntőben.

Később kiderült, hogy Chikurin rengeteget gyakorolt Akumával, amit kifejezetten Ulsan ellen tartogatott, és hát láthatóan be is jött a dolog, szoros szettekben ugyan, de 3-0– verte meg dél-koreai ellenfelét. A legjobb 8 meccseit itt lehet visszanézni, ha valaki kedvet kapott hozzá.