Állami támogatás járhat Kínában az ott gyártott Teslákért

by

Kína állami támogatást nyújthatna a jövőben az ott gyártott Tesla járművekért, azok ugyanis felkerültek a támogatásra javasolt új energiával működő járművek listájára - derül ki egy, a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium internetes oldalán pénteken közzétett tájékoztatóból.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3068/30687/306873/30687389_74b010ad980e0c3a0ee161af2b246b52_wm.jpg

A kaliforniai székhelyű elektromos autókat gyártó vállalat frissen elkészült sanghaji gyárában a Tesla Model 3 két fajtáját gyártja, ezek kerültek fel a támogatásra javasoltak listájára, a javasolt támogatás összege azonban egyelőre nem ismert. A sanghaji gyárban, amely Kínában a legelső teljes mértékben külföldi kézben lévő autógyár, a tervek szerint az idei év végére heti ezer jármű gyártását tudják majd végezni. Elon Musknak, a Tesla társalapítójának és ügyvezetőjének korábbi utalásából pedig arra lehet következtetni, hogy a gyártás ütemét hamar heti 3 ezer járműre kívánják növelni.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3068/30687/306873/30687387_9100edbcb20c03545d38b06510924505_wm.jpg

A sanghaji gyárban készülő Tesla Model 3 kizárólag Kínában kerül majd piacra, ahol mintegy 350 ezer jüanos (közel 15 millió forint) induló áron értékesítik.