Molnár Zsolt megnevezte zsarolóját, aki rágalmazásért feljelentést tesz
by nepszava.huMocskos zsarolási kísérlet az "angyal ügyvédje" blog, aminek ő az áldozata - jelentette be reggel Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója. Az általa megnevezett zsaroló tagadja, hogy ő állna a blog mögött.
Valóban Németh Gábor az, aki megpróbált megzsarolni - erősítette meg Molnár Zsolt az ATV reggeli műsorában a műsorvezető által kimondott nevet. Az MSZP pártigazgatója az adásban nem cáfolta, hogy az említett Némethről lenne szó, ám addig nem kívánt konkrét személyre rámutatni, amíg nem tett feljelentést. Ez most megtörtént – a szocialista politikus a Nemzeti Nyomozóirodán nevezte meg Németh Gábort. (A hétvégén az „angyal ügyvédje” nevű blogon jelent meg egy névtelen írás, ami azzal fenyeget, hogy január elsején leleplez egy frissen megválasztott ellenzéki budapesti polgármestert és pártjának egyik vezetőjét, mert rendszeresen drogos szexpartikon vesznek részt egy eltitkolt pesti luxuslakásban. Molnár Zsolt az ATV-ben közölte, hogy róla van szó, de az egész hazugság, egy mocskos zsarolási kísérlet.)
Németh még az önkormányzati választások előtt próbálta megzsarolni - mondta lapunknak délelőtt Molnár Zsolt. Hogy mégis csak most lépett, azt azzal magyarázta: az utóbbi egy-két hétben durvult el az ügy, és derült ki, hogy nem egy béna próbálkozásról van szó, hanem egy érdemi bűncselekményről. Ezt bizonyítani is tudom – nyomatékosított az MSZP-s politikus. Állítása szerint különböző telekommunikációs eszközökön olyan elektronikus tartalmak – például üzenetek – állnak rendelkezésre, amelyek alátámasztják a szavait, illetve egy tanú is igazolhatja az általa elmondottakat.
A bloghoz semmi köze sincs, ő is a sajtóból értesült a blog állításairól – kommentálta lapunknak Németh Gábor az ellene tett feljelentést. Az eljárásnak áll elébe, és azt ígéri, rágalmazás miatt maga is jogi lépéseket tesz a politikussal szemben.
Hogy szerinte mégis mi lehet a zsarolási vádnak alapja, arról két dolgot gondol: egyrészt saját blogjában több, az MSZP-t bíráló cikket tett közzé, másrészt az önkormányzati választások előtt Molnár Zsolt több alkalommal – közvetítőn keresztül megkereste – és állást ajánlott neki. Ám – mint Németh fogalmazott – „nincs az a pénz, hogy ezt elvállaljam”. Szerinte Molnár ezt a visszautasítást értelmezte volna zsarolásnak.
Arra a kérdésre, hogy miután régóta feszült viszonyban volt az MSZP-vel, illetve idén májusban a blogjában megírta - amit a kormánysajtó közölt -, hogy „a Fideszre szavaz”, miért is ajánlott volna neki állást Molnár, Németh csak annyit mondott: „ez egy nagyon jó kérdés”. Mindenesetre állítja, az alkalmazási ajánlatnak írásos nyoma van. (Molnár egyébként azt állítja: amikor Németh megkereste, ő valóban elhitte, hogy dolgozni szeretne, és elvégzett munkáért jár pénz. Csakhogy Németh a munkalehetőséget rendre visszautasította – és pénzt kért.)
Az ügy célkeresztbe került másik szereplője, Őrsi Gergely is a nyilvánosság elé állt. A II. kerület most októberben megválasztott polgármestere a Facebookra feltöltött videóban jelentette be, hogy ő a zsaroló másik célpontja, de a lejáratási kísérletek ellen minden módon, köztük jogi eszközökkel is fel fognak lépni és ő nem zsarolható.