https://cosmopolitan.hu/app/uploads/2019/11/1181291724-2-930x465.jpg
(Fotó: US Getty Images)

Justin Bieber hatalmas rekordot döntött

Olyan dolgot ért el, amit előtte még soha senki!

by

Lehet, hogy úgy tűnik, Justin Bieber mostanában nem csinál túl sok szakmai dolgot, és inkább a magánéletével van elfoglalva: feleségével, Hailey Bieberrel, a vallással, na meg az új cicájukkal. Aztán egyik pillanatról a másikra kiderül, hogy ennek ellenére is elképesztő sikereket ér el.

Na jó, pár száma azért idén is megjelent, de új nagy albuma rég volt és a turnéját is lemondta. Így azt hihetnénk, hogy az emberek sem annyira kattintják a zenéit a YouTube-on. Erre kiderül az ellenkezője, hogy ég rekordot is döntött. Ő lett ugyanis az első olyan sztár, aki elérte a 20 milliárd összmegtekintést a YouTube-csatornáján. Ha csak a számokat nézzük, Bieber csatornáján a legtöbbet kattintott dal a Sorry, ami jelenleg több mint 3,2 milliárdnál jár.

Bizony, 20 milliárd egészen elképesztően nagy szám. Justin meg is köszönte – elég visszafogott módon – ezt a Twitterén, és hát tényleg köszönettel tartozik, mert bár nyilván ő készítette a számokat, ám ez a sok kattintás mind a rajongói érdeme is, akik kitartóan újrahallgatják és -nézik a szuper videóit.

Neked melyik a kedvenc Justin számod?