Két inkubátorra is elegendő pénz gyűlt össze a családszervezetek jótékonysági vásárán

by

Két inkubátorra is elegendő pénz gyűlt össze a családszervezetek adventi jótékonysági vásárán, amelyet december 1-jén tartottak a MOM Sportközpontban - közölte a Fiatal Családosok Klubjának alapítója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

 

Király Nóra emlékeztetett arra, hogy a negyedik alkalommal megszervezetett vásárt idén egy hónapon keresztül tartó online adománygyűjtéssel kötötték egybe, amelynek összegét szintén a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetnek (GOKI) vásárolt nyitott inkubátorokra költik.

Ablonczy László, a GOKI Gyermekszív Központjának gyermekellátásért felelős orvos igazgatója azt mondta, hogy a nyitott inkubátorok nagy segítséget jelentenek, azok ugyanis lehetővé teszik, hogy a gyerekeket a lehető legkevesebb bolygatás mellett kezeljék.

Kitért arra is: évente átlagosan 500 gyermekkori szívműtétet végeznek, ebből 100-at újszülött korban. A műtött újszülöttek 20-30 százalékának több hetet, sok esetben akár hónapokat is az inkubátorban kell tölteniük - tette hozzá.

MTI