Ilyen volt fénykorában, már amennyire volt neki olyan, a Westend ház a Nyugati téren. Ami akkor nem is Nyugati tér volt

by

Akik azt hitték, hogy a Nyugati pályaudvar mellett lévő pláza neve amerikanizáló menősködésből fakadóan lett Westend, mert mondjuk nem éltek jóval 1978 előtt, vagy nem olvasták ezt a tavalyi cikkünket, most jól meglepődhetnek. A Nyugati (akkor Berlini) téren ugyanis már a századelőn, mármint a huszadik századén, állt egy Westend ház. Egy sarokház volt, a pályaudvar mellett lévő mai buszmegállók és parkolók helyén, ha nem bontják el, nagyjából a mostani Westendet takarná el a körút felől.

De elbontották, és bármilyen izgalmasnak is hatott első ránézésre a félköríves, manzárdtetős épület, és igazából nem volt baj: kétes hírű szálloda, bűntanya és kupleráj egyvelege volt, ráadásul – mint idézett cikkünkből kiderül – egy időben az öngyilkosok körében is különös népszerűségnek örvendett (talán mert a garniszállóra különösebb megerőltetés nélkül be lehetett jelentkezni álnéven is, így sokan hihették, hogy titokban marad kilétük, tettük nem hoz szégyent a családra). Szóval elbontották, de ezt az 1932-es fotóját látva úgy érzem magam, mintha egy egykor ígéretes, válogatottig eljutott ififocistát látnék egy NB III.-as csapat meccs után saját hányásában aludni: pedig akár valami jó is kisülhetett volna belőle.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3068/30688/306887/30688777_2356251_3ccd9ac7c428638715a061dbaff77dad_wm.jpg
Fotó: Facebook / Angyalföld régi képeken