Bősz Anett átült a DK frakciójába

by

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Támogatok

A hétfői parlamenti ülést vezető Lezsák Sándor jelentette be, hogy az eddig független Bősz Anett beült a DK frakciójába. A képviselőt egyébként nemrég választották meg a Liberálisok elnökének, miután Fodor Gábor lemondott a jelképesen működő párt vezetéséről. Tervei szerint elkezdi a bázisépítést. 

https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--XP2a9Ty7--/c_limit,w_1160/79jPuuAKWXp81Roxss.jpeg
📷 Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Az átülésről kiadott közleményében a párt azt írta: „A kormánypártok a parlamenti házszabály tervezett módosításával tovább korlátoznák a független képviselők és a frakciók mozgásterét, hogy így akadályozzák az ellenzék parlamenti munkáját. Bősz Anett ennek megy elébe, és még az új fideszes javaslat életbelépése előtt csatlakozik a DK frakciójához.”

Az ellenzéki pártok szerinti alkuk szerint Bősz Anett eredetileg a Párbeszéd frakciójában kapott volna helyet, de aztán el elutasította, mivel elmondása szerint azt tapasztalta, partnereik nem teljesítik az együttműködésre vonatkozó, szóban, illetve írásban vállalt kötelezettségeiket. A homályos kijelentés csak akkor nyert értelmet, amikor kiderült, hogy  Molnár Gyula, az MSZP korábbi elnöke 60 millió forintot ígért a Liberális Pártnak, de erről nem szólt párttársainak sem.