https://img2.hvg.hu/image.aspx?id=60c3c96d-9ddf-4da6-982b-07a570030ca8&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Színháztörvény: Hollik szerint az állam mondaná meg, ki legyen az igazgató

by

Benyújtotta a kormány a színházakat érintő törvényjavaslatot, amely változott a hvg.hu által megismert verzióhoz képest.

Cikkünk frissül

Hétfő délelőtt nyújtotta be az Országgyűlésnek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, mely alaposan felforgatja a színházak életét is. A javaslat eddig nem volt nyilvános, a hvg.hu-hoz eljutott, december 3-i verzióhoz képest jelentős változások vannak benne. Ezeket is végigvesszük majd a cikkben.

A legnagyobb tiltakozást kiváltó rész, hogy az állam a támogatásért cserébe nagyobb beleszólást akar a színházak életébe. A törvénytervezet különbséget tesz állami, önkormányzati és vegyes fenntartású intézmények között - utóbbi az, amibe az önkormányzat és az állam is ad pénzt, vagyis az összes fővárosi színház ilyen -, utóbbiaknál kér beleszólást az állam.

Az állami támogatás nem lesz majd automatikus, ahhoz kérelmet kell benyújtani egy még nem ismert rendeletben meghatározott időpontig, a kormány pedig eldönti, hogy befogadja vagy sem. Ha igen, 30 napon belül megkötik a szerződést.

A törvényjavaslat szerint a megállapodásban

a miniszter és az önkormányzat meghatározza – ideértve a vezetői kinevezés módját is – az intézmény közös működtetésének és működésének részletes szabályait; rögzíti a központi költségvetésből juttatandó támogatás és az önkormányzati támogatás mértékét.

Hollik István kormányszóvivő mást mond: a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta,

az állami fenntartású kulturális intézményekben, amelyeknek a működését az állam is finanszírozza, a vezető kinevezést is az állam határozza meg.

Nehéz eldönteni, hogy a kormányszóvivő fogalmazott rosszul, esetleg félreértették szavait, vagy a törvény hatása sokkal súlyosabb lesz az önkormányzatokra nézve, mint ami az eredeti szövegből kiolvasható.

https://img0.hvg.hu/image.aspx?id=3f884de7-6f63-40a6-83ed-dad223f42c7a&view=b2dea50f-cee1-4f6e-b810-034566fbfb2e
© MTI/Mohai Balázs

Sok a kérdőjel

Nem csak azt nem tudjuk, a szemünknek higgyünk, vagy Hollik Istvánnak, az sem világos, hogy az önkormányzat - jelen esetben a főváros - tud-e szelektálni, és csak egyes színházakra megkötni ezt a megállapodást, mellyel hatástalanítja Kásler Miklóst, vagy tömbben kell kezelni az egészet. A szelektálás lehetőségére utalt legutóbbi nyilatkozatában Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság vezetője. Az állam jelentős összeggel járul hozzá a fővárosi tulajdonban lévő színházak fenntartásához - pontos statisztikát egyelőre nem láttunk -, Karácsony Gergely nagy bajban lenne, ha maga akarná fenntartani az összeset.

Nem tudni azt sem, mi van azokkal a színházigazgatókkal, akiknek a megbízatását pont most hosszabbították meg (például Mácsai Pálét az Örkény élére,), de még nincsenek kinevezve, illetve a regnáló igazgatókkal. A kormány ugyanis az egész átlakítást a Gothár-ügyre keni, noha ez sem a hvg.hu által megismert javaslatban, sem a parlament oldalára felkerült tervezetben nem szerepel.