https://static.euronews.com/articles/stories/04/35/31/00/773x435_cmsv2_e3d6025a-4bea-5fcb-b3e0-19f83027c608-4353100.jpg

Öt nő áll az új finn kormánykoalíció élén

by

Múlt hét kedden benyújtotta lemondását Antti Rinne finn miniszterelnök. Rinne lemondása a legrosszabbkor érkezett, mivel az év végéig Finnország viseli az Európai Unió soros elnöki tisztségét, és központi szerepet játszik az új uniós költségvetés előkészítésében.

A lemondásra a két hete tartó postássztrájk miatt került sor, mivel az ötpárti kormánykoalícióban részt vevő Centrumpárt jelezte: elveszítette Rinne iránti bizalmát a sztrájk kezelése miatt - a mindössze féléves kormánykoalíciót azonban fenn akarják tartani.

Így alakulhatott meg az új balközép koalíció a hétvégén, melynek vezetői mind nők és így választották ki az ország eddigi legfiatalabb miniszterelnökét, a 34 éves Sanna Marint. (lásd képünkön)

Marin a harmadik nő, akiből miniszterelnök lett Finnországban. Első komoly sikerét 27 éves korában érte el, amikor szülővárosában, Tamperében a helyi közgyűlés elnökévé választották, majd a szociáldemokraták alelnöke lett. Legutóbb a közlekedési és hírközlési miniszteri posztot töltötte be.

Ha a parlamenti képviselők megszavazzák, Marin vezeti az új koalíciós kormányt, és ő lesz Finnország legfiatalabb miniszterelnöke.

"Sok dolgunk van a bizalom helyreállításával" - hangoztatta Marin, aki hajszállal győzött párttársa, Antti Lindtman előtt. "Közös kormányprogramunk a koalíció ragasztóanyaga" - tette hozzá.