Szexuális zaklatások miatt világítják át a színházakat

by

Mint arról az Origo az utóbbi hetekben számos cikkben beszámolt, a közvéleményt igencsak felháborította Gothár Péter rendező szexuális zaklatási botránya, valamint az, hogy a Katona József Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem is megpróbálta eltussolni az ügyet. Hollik István kormányszóvivő a Magyar Nemzetnek nyilatkozott, melyben kifejtette, hogy amennyiben egy színház fenntartásában az állam is szerepet vállal, úgy a működésében is felelősséget szeretne vállalni. Az Országgyűlés a héten szavazhatja meg a kulturális élet működésének szabályozásáról szóló módosító javaslatot. A kormány szerint a módosításra az utóbbi időben kiderült szexuális zaklatások miatt van szükség, mely több színházat is érint. A tervek szerint az emberi erőforrások minisztere kapna egyetértési jogot a szervezetek vezetőinek kinevezésében és menesztésében, amennyiben azok állami támogatást vesznek igénybe.
Hollik István kormányszóvivő a Magyar Nemzetnek kijelentette, hogy

egy forinttal sem fog kevesebbet fordítani a kormány a kultúra támogatására, ám az állam nem tud úgy támogatni kulturális intézményt, hogy annak működésébe ne legyen beleszólása.

A kormánypárti politikus ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a kormány Gothár Péter film- és színházi rendező szexuális zaklatási botrányát követően a magyar kulturális élet működésének szabályozásáról döntött. Szavai szerint mindössze abból a szempontból történik változás, hogy az állami fenntartású kulturális intézményekben, amelyeknek a működését az állam is finanszírozza, a vezető kinevezését is az állam határozza majd meg.

A tisztán önkormányzati fenntartású kulturális intézményeket a módosítás természetesen nem érinti, csak a vegyes fenntartásúak esetében fogalmazódott meg az az igény, hogy a kormányzat az intézmények működésével kapcsolatos fontos döntésekben is élhessen a felelősségével, amelyet finanszírozóként már eddig is gyakorolt

– fejtette ki Hollik István.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1609/201609092016-09-08-budapest-illusztracio1.jpg?w=644&h=429
Az Örkény István Színház is a tüntetés mellett állFotó: Adrián Zoltán - Origo

Múlt héten a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté is azt hangsúlyozta,

A politikus arra is kitért a Facebook-bejegyzésében, hogy a nagyobbik kormánypárt frakciója ezen a héten megszavazza a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomagot, amely szerint minden egyes intézményt átvilágítanak, mivel már korábban is napvilágot láttak a Gothár-ügyhöz hasonló, színházakban történt szexuális zaklatások.

A lap arra emlékeztet, hogy Marton Lászlóról és Kerényi Miklós Gáborról, a Vígszínház, valamint az Operettszínház rendezőjéről is kiderült korábban, hogy szexuálisan zaklatták munkatársaikat. Szombaton jött a hír, melyet a balliberális HVG hozott le, mely szerint az Újszínházban szintén történhetett szexuális molesztálás, még 2016 elején. A lap szerint egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész lehet az érintett, míg a vélt áldozat az intézmény nem művész alkalmazottja. Sajtóinformációk szerint a dolgozó jelezte a zaklatást főnökeinek, ezután a két felet elkülönítették egymástól, az volt az igazgatói kérés, hogy a továbbiakban ne dolgozzanak együtt.

Papadimitriu Athina azt mondta, hogy lányát a Színművészeti felvételijén szexuálisan zaklatták.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1912/20191204gothar-peter-rezes-judit-meszaros4.jpg?w=644&h=427
Gothár PéterForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A kultúrstratégiai intézkedésekről szóló módosítás értelmében a Nemzeti Kulturális Alap

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tárcavezetője pedig egyetértési jogot kapna a nemzeti és a kiemelt előadó-művészeti szervezetek vezetőinek kinevezésében és menesztésében, amennyiben azok állami támogatást vesznek igénybe.

Több kulturális szervezet – többek között a Magyar Teátrumi Társaság – vasárnap nyugalomra intette a politika és a kultúra minden szereplőjét a jogszabály-módosításokkal kapcsolatban.