Budapestnek vissza kell térnie a városépítés korszakába

by

Budapestet pártpolitikai érdekekből háborús övezetté alakítják az ellenzéki pártok, és több olyan fejlesztésre is nemet mondanak, amely egyébként egyértelműen az emberek, és nem csak a budapestiek érdekeit szolgálná, ilyen pl. a dél-budai centrumkórház terve is. Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár adott interjút a Magyar Nemzetnek, melyben kifejtette véleményét az új budapesti városvezetés és a kormány viszonyáról.

Arra a kérdésre, hogy miként értékeli az államtitkár a főváros és a kormány együttműködését, Fürjes azt válaszolta: mint ahogy Orbán Viktor miniszterelnök a választás estéjén kijelentette, természetesen tiszteletben tartják és elfogadják a budapestiek döntését, hogy új irányt szabnak a dolgoknak Budapesten. A kormány partnerségre készül és törekszik az együttműködésre. A kormányfő ezért is hívta meg az egyik első választás utáni kormányülésre Karácsony Gergelyt, Gulyás Gergely pedig, teljesítve a főpolgármester kérését, most csütörtökre összehívta a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa első ülését.

Fürjes hozzátette ugyanakkor, hogy az eddigiek alapján úgy tűnik, még nem döntötték el: a várost akarják szolgálni és építeni vagy a következő parlamenti választásokra készülve pártpolitikai érdekekből háborús övezetté akarják tenni Budapestet, és a kormány elleni hadakozás a fő céljuk.

Probléma azonban, hogy az első intézkedések között felduzzaszották a fővárosi adminisztrációt, fizetéseket az egekbe emelve, olyan embereket visszahozva, akik jelentős szerepet játszottak Budapest és a magyar emberek eladósodásában a 2000-es években. Fürjes Balázs Draskovics Tibort és Atkári Jánost emelte ki név szerint, akik Gyurcsány Ferenc, illetve Demszky Gábor bizalmi emberei.   

A múlt heti hóeséssel kapcsolatban Fürjes azt mondta, hogy a városvezetés felelősséggel jár, a budapestiek cselekvést várnak az ilyen helyzetekben, nem magyarázkodást Facebook-posztokban. Hozzátette, hogy az kevés ilyen helyzetben, ha a főpolgármester bekér egy jelentést, miközben pár centi hó miatt megbénül a főváros közlekedése.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1801/20180131duna-arena-uszas-sajtotajekoztato-gyurta1.jpg?w=644&h=429
Fürjes BalázsFotó: Csudai Sándor - Origo

 A 2023-as atlétikai világbajnokságot Magyarország rendezheti meg, és úgy tűnik, hogy ebben konszenzus alakult ki a kormány, a Fővárosi Közgyűlés és a kerületek között, a már a budapesti olimpiát is megfúró Momentum azonban felvetette, hogy népszavazás kiírásával is megpróbálkozhatnak. Fürjes erre azt választolta, hogy ha tető alá hozna egy referendumot az ellenzék, akkor vélhetően vissza kellene utasítanunk a vb-t, mert nem lehet annyit várni az atlétikai stadion építésének megindításával.

Ez több milliárd, sőt akár több tíz milliárd forint veszteséget is jelenthetne,

hiszen a visszalépésünkkel életbe lépne egy kártérítési klauzula annak a nemzetközi szerződésnek az értelmében, amelyet az ország a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel kötött.

Ez alapján minden olyan kárt és költséget meg kellene téríteni, ami abból fakad, hogy a nemzetközi szövetségnek máshova kell vinnie a vb-t. Emelett veszteség lenne az is, hogy elmaradna a városrehabilitáció és súlyos presztízsveszteség továbbá, hogy megrendülhetne a világ hazánkba vetett bizalma és csorbát szenvedne Budapest jó híre, szavahihetősége, így feltehetően mások sem hoznának nemzetközi nagy eseményeket Budapestre.

Fürjes az atlétikai stadion tervezett beruházásával kapcsolatban dícsérte a IX. kerület új polgármesterének, Baranyi Krisztinának a konstruktív és megoldásorientált hozzáállását. A kormány támogatja, hogy egy zöld szabadidőpark jöjjön létre.

Karácsony Gergelyék 50 milliárd forintot kérnek a kormánytól járóbeteg-ellátás fejlesztésre, Fürjes szerint ez egy támogatható ötlet, habár az Egészséges Budapestért program keretében minden évben több tíz milliárd forintot szánt a költségvetés, jövőre 42 milliárd áll rendelkezésre. A programnak mindig is része volt a járóbeteg-ellátás fejlesztése.

Ezen nem fog múlni a világbajnokság megrendezése. Viszont nekünk is van egy javaslatunk: tisztelettel kérjük, hogy Karácsony Gergelyék támogassák az új Dél-budai Centrumkórház megépítését. Ezzel fél évszázad után épülhetne új kórház Budapesten

 - olvasható az interjúban. Fürjes azt is elmondta, hogy a centrumkórház 1,2 millió embernek biztosítana ellátást, bizonyos kezeléseket pedig egyedül is képes lenne biztosítani az egész országban. 

A kormány és a főváros együttműködésével kapcsolatban Fürjes Balázs kijelentette, hogy a bizonytalanság nem tesz jót, ideje tiszta vizet önteni a pohárba. Emellett jó lenne a nemek idejét lezárni, és visszatérni a városépítés korszakába. Az államtitkér reméli, hogy még ebben az évben tisztázódik, milyen fejlesztéseket támogatnak Karácsony Gergelyék és miket nem.