Schilling Árpád: „Eddig is a kultúra volt veszélyben, csak te elfelejtetted ezt szóvá tenni”

A rendező levelet írt azoknak a színházi embereknek, akik eddig hallgattak.

A „színházi keveseknek” írt levelet Schilling Árpád rendező, azoknak, akik, mint fogalmaz, most, hogy a színházakat érintő törvénytervezet őket is érinti, „felébredtek”.

A 444-en megjelent írásban Schilling hosszan sorolja, hogy az elmúlt években ez a színházi kisebbség hány ponton tartotta a kibekkelést a legcélravezetőbb és legbölcsebb megoldásnak.

• Nem szóltál, amikor A többség sértett, bumfordi vezére, Vidnyánszky Attila átírta az Előadó-művészeti törvényt.
• Ingerküszöbödet, kedves szakmai Kisebbség, nem érte el az sem, amikor az új törvény betűi szerint létrejöttek a centrális erőtér bizottságai, átalakultak az érdekképviselet szervezetei és előkerültek, előbújtak Vidnyánszky Attila elvbarátai, támogatói, mindenki, akiről eddig nem hallottunk semmit, de most végre megkapták jutalmukat.
• Nem szóltál, amikor a főnök ígéretének megfelelően lassan és akkurátusan elnyomta a függetleneket, mint valami gennyes pattanást.
• Nem szóltál, amikor az állami támogatásaikat lassan elvesztő, nem normatív alapon támogatott intézmények búcsút mondhattak a TAO támogatásuknak is.
• Épp így nem szóltál, amikor végre valaki szóvá merte tenni, hogy egyesek túl sok mindent megengednek maguknak és erkölcstelen a viselkedésük: szóvá merte tenni a szexuális és hatalmi zaklatást! Nem az áldozatot védted, hanem saját magadat!

Ezek után tér rá a fordulatra, amely az elmúlt néhány napban történt:

Habár a saját érdeked mozdított, rájöttél, hogy nem kerülhető el, sajnos szükségszerű a kiállás, a nyilvánosságban folytatott harc. Te is megértetted, és ez engem mélyen és igazán megérint, hogy ami történik, az tűrhetetlen, mert semmi köze sem a nemzeti, sem a keresztény értékekhez, és az nem pártpolitizálás, ha ez ellen lázadunk.

Majd a reményének ad hangot:

Teljes szívemből kívánom, hogy legyél elég erős belátni, hogy ez a játék most komolyabb, mint amihez szoktunk a színpadon. Ez a játék most az életünk, és ezért nem jár se taps, se kitüntetés. Ebben a játékban a kultúra egésze a tét! Közös célunk csak az lehet, hogy szűnjön már meg végre a hatalmaskodás, az arrogancia, a sértett bosszúvágy kultúrája! Célunk az emberséges közösség és az önkifejezés szabadsága! Szakmaiság és szolidaritás!