https://kep.index.hu/1/0/3052/30527/305271/30527125_2343723_026ca99377db707385c6b9aa576a805b_wm.jpg

63 külön töltött év után végre összeházasodott a szerelmespár: nem gondolták, hogy újra egymásra találnak

Az idős pár története szinte romantikus filmbe illő. 80 éves korukban mondták ki az igent tinédzserkori szerelmüknek.

by

Annette Callahan és Bob Harvey románca a középiskolában kezdődött. A ma már nyolcvanéves hölgy még mindig emlékszik arra a pillanatra, amikor több évtizede a most szintén nyolcvanéves férfi cetlire írt üzeneteket adott át a barátjának tanulás közben. Kíváncsian és kissé aggódva gondolkozott ugyanis közben azon, hogy a fiú, akit nagyon is kedvelt, vajon mást szeret-e.

Ez azonban nem így volt. Bob szinte első látásra belehabarodott Annette-be, szerelmük pedig nem maradt beteljesületlen. Egy idő után viszont külön folytatták az életüket, ám arra sosem gondoltak, hogy valaha újra egymásra találnak.

Már a középiskolában egymásba szerettek

Tinédzserkorukban rengeteget voltak együtt, dupla randevúkra jártak a barátaikkal. Az idős hölgy elmondta a People magazinnak, hogy még mindig szép emlék számára, ahogy nézte a fiút focizni, kézen fogva sétálgattak, és órákon át beszélgettek. Az első csókjuk egy kocsi hátsó ülésén csattant el, és mindkettőjük szerint varázslatos élmény volt. Egy ideig együtt voltak, azonban a nyári szünetet külön töltötték, a nő pedig ezalatt ismerkedett meg John Callahannal, akihez 1961-ben aztán férjhez ment. Az iskolába visszatérve ezért szakított Bobbal, mert úgy érezte, nem szereti már igazán. De később rájött, hogy sosem volt képes elfelejteni igazán.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3052/30527/305271/30527149_eb059ae95bfd27ee93fb8f5c2cd8e355_wm.jpg

Ezután hosszú időre elveszítették egymással a kapcsolatot. Az életük teljesen külön folytatódott: a nő férjhez ment, és négy gyermeke született, a férfi pedig kétszer házasodott. Elárulták azonban, hogy sokat gondoltak egymásra, és időnként megfordult a fejükben, vajon mi lehet a másikkal, de mivel nem tudták a másik elérhetőségeit, nem keresték egymást. Eszükbe sem jutott, hogy valaha újra találkozhatnak.

63 külön töltött év után házasodtak össze

2018-ban azonban a férfi második felesége elhunyt, őt pedig leukémiával diagnosztizálták. Egyéves intenzív kemoterápia után három hét szünetet kapott az orvosától, ezalatt pedig elutazott, hogy lecsendesítse és kitisztítsa elméjét, kikapcsolódjon kicsit. Amikor hazafelé autózott, a rádióban meghallotta azt a számot, amely Annette-tel akkoriban a kedvencük volt, és amelyre rengetegszer táncoltak együtt. Utólag elárulta, le kellett húzódnia az út szélére, mert könnyekben tört ki, amikor elárasztották a régi, szép emlékek. Ekkor döntötte el, hogy felkeresi egykori szerelmét.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3052/30527/305271/30527153_77e8193aa5bbe97775449c7bf420b440_wm.jpg

Az interneten talált rá az akkor már több mint négy éve megözvegyült asszonyra, és üzenetet írt neki. Annette-et hatalmas boldogság öntötte el, amikor meglátta, kitől érkezett a levél. Kiderült ugyanis, hogy ő már két éve igyekezett megtalálni a férfit, de sikertelenül. Elárulta, abban reménykedett, hogy a sors és Isten valahogy segít majd neki, hogy újra ráleljen, és így is lett. Szinte rögtön telefonszámot cseréltek, nem sokkal később pedig Bob meg is látogatta egykori párját, aki az első percekben szerelmet vallott neki.

A következő tíz napot együtt töltötték, és romantikus programokkal ütötték el az időt. Majd újra különváltak egy kicsit, a legközelebbi találkozásukkor pedig a férfi már meg is kérte a nő kezét a tengerparton egy hét gyémántból álló gyűrűvel. Hozzátette, az egyik oldalon található kövek az ő múltját, jelenét és jövőjét szimbolizálják, a másik három Annette-ét, a középső pedig a közös jövőjüket. A család és a barátok előtt hamarosan örök hűséget fogadtak egymásnak, és azóta is boldogan élnek. És bár elárulták, sosem gondolták, hogy valaha újra látják majd egymást, most, 63 év után végre célba értek, és igaz szerelmük mellett élhetik le az életüket.

Gyönyörű, ritkán látott képeken az idős párok

Sujata Setia több mint öt éve dolgozik fotósként, ez alatt az idő alatt pedig egy számára igen érdekes, de egyben kissé szomorú dologra figyelt fel. Sokan keresték meg őt és kollégáit azzal a kéréssel, hogy készítsen róluk profi felvételeket, de olyannal azonban sosem fordultak még hozzá, hogy egy idős pár legyen a képeken, méghozzá gyermekek vagy unokák nélkül. Éppen ezért különleges és megható projektbe vágott bele.

https://kep.index.hu/1/0/2894/28940/289405/28940553_2219895_320225ab8b71647a8732d76eaad3375c_wm.jpg
Nézegess képeket! 9 kép
Furcsa kéréssel fordult az idős párokhoz a fotós, és olyan képeket készített róluk, amit senki más

Képek: Annette Callahan, today.com, usatoday.com.