A Dell az Intelt okolja az idei bevételkiesésért

by

Hirdetés

https://track.adform.net/adfserve/?bn=34459576;srctype=4;ord=[timestamp]

A Dell árbevételi előrejelzésében az Intelt hibáztatja a 2019-es évi forgalmának megnyirbálásáért. Jeffrey Clarke, a vállalat elnök-vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a Santa Clara-i gyártó processzorainak akadozó utánpótlása negyedévről negyedévre rosszabbodott, ezzel negatív hatást fejtve ki a Dell által várt szállításokra a kereskedelmi PC-k, illetve a prémium konzumer PC-k szegmensében. Ez az nehézkes utánpótlás abból fakad, hogy a PC- és szerverpiac igényei jelentősen meghaladják a raktárakban álló készletet, nem pedig abból, hogy az Intel direkt a saját kapacitásának alá lőne, és ezért bocsátana kevesebb központi egységet ügyfelei rendelkezésére.

https://prohardver.hu/dl/cnt/2019-11/156731/dell_blames_intel_1.jpg

Az Intel 1 milliárd dollárral növelte meg tőkeberuházását az előző év azonos időszakához képest, hogy a gyártósoraikat áttervezzék a 14 nanométeres CPU-k készítésére, miközben a forrásokkal való ügyeskedéssel igyekeztek a valóság talajára helyezni a nagyszámú mobil és magas jövedelmezésű szerver processzorok 10 nanométeres nemzedékének debütálását. Valami hiba csúszhatott a számításba, hiszen az asztali és HEDT fronton még nincs 10 nanométeres opció, továbbá az Intel – "Comet Lake" kódnév alatt – újabb, 14 nanométeres modelleket készít elő ezekre a platformokra.

https://prohardver.hu/dl/cnt/2019-11/156731/michelle_johnston_holthaus_letter.jpg
Michelle Johnston Holthaus levele

Ez a mikroarchitektúra már jelen van mainstream mobil formátumban, míg a 10 nanométeres Ice Lake-eket az ultrahordozható és nagyon alacsony fogyasztású eszközök halmazába szánják. Michelle Johnston Holthaus, az Intel eladásokért felelős ügyvezető alelnöke nemrégiben írt egy levelet az ügyfeleiknek (elsősorban olyan cégeknek, mint amilyen a Dell is), amiben arról értesítette őket, hogy minden igyekezetük ellenére sem sikerült felzárkózniuk a megnövekedett igényekhez, és az utánpótlás mértékének javulása egyelőre a jövő zenéje.