Rekordot dönthettek a hálaadás napi vásárlások

by

Igencsak belehúztak a fogyasztók a csütörtöki hálaadáskor – derül ki az előzetes adatokból. A számítások szerint ugyanis a vásárlók csak online 4,4 milliárd dollárt költöttek, ami új csúcsnak számít.

Már ki is jöttek az első előzetes adatok a csütörtöki amerikai hálaadással kapcsolatban, és úgy tűnik, a fogyasztók igen nagy vásárlási kedvvel fordultak rá az ünnepre. Az Adobe számításai szerint az online vásárlások összértéke elérte a 4,4 milliárd dollárt, ami új rekordnak számít – írja a CNBC. Ez pedig 18,9 százalékkal magasabb, mint a tavaly mért 3,7 milliárd dollár.
Kiderült az is, 2,2 milliárd terméket értékesítettek online, és a vásárlások közel felét mobileszközről bonyolították.

Miközben a karácsonyi vásárlási szezon hagyományosan csak pénteken (Black Friday) indult az USA-ban, az erős online eladási számok arra utalnak, hogy idén az ünnepi vásárlás a szokásosnál korábban kezdődött – mondta Jason Woosley, az Adobe alelnöke.

A szakember rámutatott, hogy az online vásárlások mértéke november 1. és november 27. között 16,1 százalékkal nőtt a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, ami részben annak tudható be, hogy számos bolt már a hálaadás előtt elkezdte meghirdetni a nagyobb akcióit.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1611/20161118black-friday-fekete-pentek-bevasarlas1.jpg?w=644&h=429
Idén korábban kezdődött az ünnepi vásárlási szezon az USA-banForrás: Anadolu Agency/2015 Anadolu Agency/Cem Ozdel

Emellett az Adobe elemzői arra számítanak, hogy a Black Friday eladások idén elérik a 7,5 milliárd dolláros szintet. Ez 20,5 százalékos erősödés lenne 2018-hoz képest. Az úgynevezett „kiberhétfő" (Cyber Monday) pedig szintén 20 százalékos erősödést hozhat 9,4 milliárd dollárral.

A fentiekből az is látszik, hogy az online vásárlások egyre fontosabbak lettek a kiskereskedelemben az elmúlt években. Az USA-ban tehát a fogyasztók ma már inkább számítógépről vagy okoskészülékekről vásárolnak a fizikai üzletek helyett. Ez a trend pedig a vállalatok részvényeire is hatással van.

A vesztesek oldalán olyan cégek vannak, mint a Kohl's (mínusz 27,2 százalék), a Gap (mínusz 34,4 százalék) vagy a Macy's, amely idén eddig az S&P 500 index legrosszabbul teljesítő papírja 48 százalékos eséssel.

A mostani adatok azonban arra is utalnak, hogy
az amerikai fogyasztók még mindig elég jó állapotban vannak, ami igen fontos az USA számára, ahol a belső fogyasztás adja a GDP jelentős részét.
Az idei harmadik negyedévben egyébként a fogyasztói kiadások 2,9 százalékkal bővültek, és a fogyasztói bizalom is történelmi csúcs közelében áll.