Király Viktor: szívügyem a szívbeteg kisbabák támogatása

by

Karrierje csúcsán van Király Viktor énekes, harmonikus párkapcsolatban él menyasszonyával, Virág Anitával. Nem is lehetne ennél boldogabb! Készül nagy koncertjére, melyet az Akváriumban tart My name is Viktor címmel december 7-én. Ám nem csupán az éneklés és a szerelem, hanem a jótékonyság is fontos számára. Idén adventkor a szívbeteg kisbabák ügyét karolta fel.

– Mióta az ikertestvérem édesapa lett, méginkább megérintenek a kisbabákkal, gyermekekkel kapcsolatos dolgok, események. A szívbeteg kisbabák ügye az én szívügyemmé is vált! Boldogan vállaltam a feladatot, mikor a Fiatal Családosok Klubja felkért, álljak az ügy mellé és támogassuk közösen, karöltve ezeket a babákat. A vásáron hangulatos koncerttel is várom majd a délután folyamán a családokat! – mondta el Viktor, aki amellett, hogy a Simply Red előtt is énekelt, nemzetközi sikerekkel is büszkélkedhet.

A hazai családszervezetek advent első vasárnapján várják a családokat hagyományos adventi vásárukon. A jótékonysági eseményt idén már negyedik alkalommal rendezik meg, ezúttal a MOM Sport Rendezvényközpontban. Idén a szívbeteg kisbabákat támogatja a jótékonysági akció.

A színes programok garantált kikapcsolódást jelentenek majd kicsik és nagyok számára is, emellett pedig szebbnél-szebb karácsonyi ajándékot, díszt, kézműves terméket lehet majd vásárolni. A befolyt összeg pedig a szívbeteg kisbabákat támogató Okkal dobban Alapítványhoz kerül majd és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjának vásárolnak belőle nyitott inkubátort, vagy inkubátorokat.