https://infostart.hu/images/site/articles/lead/2019/07/1562058063-1Bk4jO8Am_md.jpg

Brüsszel intő szava ellenére Pozsony elutasítja az isztambuli egyezményt

by

Szinte ugyanabban az órában, amikor csütörtökön a nők elleni erőszak megállítása érdekében az isztambuli egyezmény ratifikálására szólított fel minden uniós tagállamot az Európai Parlament, a szlovák törvényhozás elutasította azt. A pozsonyi parlament arra is felkérte a kormányt, hogy az elfogadott határozattal összhangban lépjen fel az uniós intézményekkel és az Európa Tanáccsal szemben.

Az 500 szavazattal, 91 ellenszavazat és 50 tartózkodás mellett elfogadott, nem kötelező erejű állásfoglalásban az európai parlamenti képviselők felszólították a tagállami szakminisztereket tömörítő tanácsot, hogy sürgősen zárja le a nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezmény uniós ratifikációs folyamatát – derül ki a strasbourgi plenáris ülésről csütörtökön kiadott európai parlamenti közleményből.

Az Európa Tanács nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményét, az isztambuli egyezményt 2011-ben fogadták el, az Európai Unió pedig 2017 júniusában írta alá. Ez az első ilyen jellegű nemzetközi megállapodás a nők védelmében. Az azt ratifikáló államoknak átfogó, jogilag kötelező érvényű normákat kell követniük a nemen alapuló erőszak megelőzésére, az áldozatok védelmére és az elkövetők megbüntetésére.

Az Európai Parlament késedelem nélküli ratifikációra szólította fel azt a hét tagországot – Magyarországot, Bulgáriát, Csehországot, Litvániát, Lettországot, Szlovákiát és az Egyesült Királyságot –, amelyek még nem fogadták el az egyezményt.

A szlovák parlament a figyelmeztetés ellenére elutasítja, hogy Szlovákiát uniós határozatok és intézkedések kössék az isztambuli egyezményhez.

Azt sem támogatja, hogy az Európai Unió mindenféle korlátozások nélkül csatlakozzon az egyezményhez. A parlament ugyanaznap fogadta el a Szlovák Nemzeti Párt képviselői által benyújtott elutasító határozatot, mint amikor az Európai Parlamentben is megszületett a felszólítás.

A szlovák törvényhozás arra is felkérte a kormányt, hogy az elfogadott határozattal összhangban lépjen fel az uniós intézményekkel és az Európa Tanáccsal szemben annak érdekében, hogy az isztambuli egyezmény semmilyen hatással ne legyen a szlovák jogrendre. A kabinetnek haladéktalanul tájékoztatnia kell az európai intézményeket erről a határozatról.

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa idén márciusban kérte fel a kormányt, hogy állítsa le az isztambuli egyezmény ratifikációjához vezető folyamatot. Az akkor elfogadott határozat értelmében Szlovákia nem válik a szerződés részesévé. A képviselők szerint biztosítani kell azt is, hogy Szlovákiát az uniós határozatok és intézkedések se kössék az isztambuli egyezményhez.

Nyitókép: Képviselők az új összetételű Európai Parlament alakuló ülésén Strasbourgban 2019. július 2-án. MTI/AP

Kapcsolódó hang

Brüsszel intő szava ellenére Pozsony elutasítja az isztambuli egyezményt