Bizarr: vécében bujkáltak és emberi ürüléket ettek
by OrigoValósággal sokkot kaptak a kutatók, amikor kiderült, hogy Peruban, az amazóniai esőerdőben létesített kutatóállomásuk latrinájában kétujjú lajhárok telepedtek meg. Még megdöbbentőbb, hogy a hívatlan vendégek az emberi ürüléket ették.
Amikor a tudósok a latrina köré gyűltek, hogy megnézzék, mi is zajlik ott, a kezüket önfeledten nyalogató lajhárok egy közeli fára mászva elhagyták a helyszínt.
A szakemberek 1997 óta dolgoznak a bázison, és úgy tűnik, a lajhárok meglehetősen élvezik a jelenlétüket. A most bemutatott eset ráadásul nem egyedi, azóta 26 alkalommal figyelték meg az állatok gyomorforgató viselkedését. A lajhárok minden esetben éjszaka, esős időben látogatták a vécéket.
Hogy mi ösztönzi az emlősöket erre a viselkedésre, nem tudni. A vadon élő kétujjú lajhárok jellegzetes növényevők. Egy elmélet szerint vélhetően extra tápanyagok reményében fogyasztanak ürüléket (hasonlóan például a nyulakhoz), ám ez kifejezetten veszélyes az állatok számára; káros baktériumok és paraziták juthatnak a tápcsatornájukba.
A tudósok most a vécé elkerítésével próbálják meg megakadályozni az állatok éjszakai látogatásait.