Magyarországon erősít a Revolut

by

Megerősíti magyarországi jelenlétét a Revolut, a fintech cég magyar nyelvű ügyfélszolgálat létrehozását és hazai IBAN-számlaszám létrehozását tervezi, így bankkártyás feltöltés mellett átutalással is olcsón kezelhetik egyenlegüket a felhasználók – írja a pénteki Világgazdaság.

https://hirado.hu/wp-content/uploads/sites/7/2019/11/shutterstock_1560073730.jpg
A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock/ Proxima Studio)

Karol Sadaj, a cég lengyelországi országmenedzsere a lapnak elmondta, a múlt hónapban már csaknem százmillió euró értékű tranzakciót bonyolítottak le a magyarországi Revolut-felhasználók, akiknek a száma meghaladta a negyedmilliót. Hozzátette: a cég Magyarországra már nemcsak Kelet-Közép-Európa részeként, hanem önálló piacként tekint.

A londoni központú pénzügyi céget a nagybankok alternatívájaként hívták életre 2015-ben. A Revolut eleinte azzal vonzotta az ügyfeleket, hogy a közvetítésével bankközi árfolyamon lehetett a pénzt utalni és költeni, de ma már olyan szolgáltatásokat is nyújt, mint a jutalék nélküli tőzsdei szolgáltatás vagy a kriptodeviza-váltás.

A nulláról indulva négy év alatt ért el 8 millió embert Európában a Revolut, a magyar piac növekedéséről pedig a szakember kifejtette: míg augusztusban 20 ezer új ügyfelet szereztek, addig novemberben már eddig is több mint 30 ezret, és ezzel a hazai Revolut-tábor ma már több mint 250 ezer tagú. Egyre magasabb az átlagéletkor, a nyárvégi 33 év mostanra 35 évre kúszott fel, bő 10 ezer felhasználó pedig 50 év feletti. A hazai ügyfelek a múlt hónapban már 96 millió euró, mintegy 32 milliárd forint értékű tranzakciót bonyolítottak le, ez az összeg januárban még csak 12 millió euró, 4 milliárd forint volt. Az országmenedzser szerint a magyarországi pénzügyi szektor innovatív, ráadásul helyben is versenyképes fintech megoldások érhetők el, a piac alkalmas technológiai alapú pilotprogramok tesztelésére.

A Revolutba már mintegy 340 millió dollárt fektettek be olyan kockázatitőke-befektetési társaságok, mint az Index Ventures, a Ríbbit Capital, a Balderton Capital vagy a DST Global.

Tweet