Szorul a hurok az elfogott máltai üzletember körül
by EuronewsNem mentesül a vizsgálat alól a Daphne Caruna Galizia újságíró meggyilkolása miatt gyanúsított és letartóztatott máltai üzletember. Yorgen Fenech kérelmét elutasította a máltai kormány péntek hajnalba nyúló ülésén.
Előzőleg kegyelmet kapott az a (Melvin Theuma nevű) férfi, aki a gyanú szerint a közvetítő volt az oknyomozó újságíró megölésében. A Reuters hírügynökség szerint ez arra utalhat, hogy együttműködik a hatóságokkal, és információval szolgált arról, hogy ki rendelte meg a gyilkosságot.
„A nyomozók és a főügyész javasolták, hogy a közvetítő, akit nem nevezek meg, tehát a közvetítőnek adott kegyelem fontos ahhoz, hogy áttörést érjenek el az ügyben” - magyarázta John Muscat máltai kormányfő.
Napok óta tüntetnek Máltán az ügy politikai szálai miatt. Csütörtökön a tiltakozók volt a meggyilkolt újságíró fia is.
"Nem tudunk semmit, a családom nem tud semmit, az újságírók sem. Emiatt vagyunk itt. Ez teljesen abszurd” - mondta Matthew Caruana Galizia.
Kedden lemondott tisztségéről Keith Schembri, a miniszterelnök kabinetfőnöke.
A rendőrség kihallgatja, mert pénzügyi szálak fűzték a gyilkossággal kapcsolatban múlt héten elfogott Yorgen Fenech üzletemberhez.
„Lehet, hogy a kabinetfőnök ártatlan a gyilkosság ügyében, de fennáll az igazságszolgáltatás akadályozásának lehetősége. Megpróbált üzenetet küldeni egy állítólagos háttérembernek, miközben előzetesben volt. Tehát felmerül az igazságszolgáltatás akadályozásának kérdése” - mondta a Times of Malta egyik újságírója.
Daphne Caruana Galiziát autójába rejtett pokolgéppel ölték meg 2017 októberében. Számos korrupciós ügyet derített fel, ami miatt több, magas pozícióban lévő politikus és kormányzati tisztviselő került kellemetlen helyzetbe Máltán.