https://cosmopolitan.hu/app/uploads/2017/12/x-faktor-cosmopolitan-e1513580503949-930x465.jpg

A nyílt utcán verték meg az X-faktor sztárját

Többen támadtak rá az énekesre, aki teljesen egyedül volt.

by

Az X-Faktor 19 éves sztárjáról, Manuelről legutóbb akkor írtunk, amikor kiderült, beleszeretett a Take3 lányformáció egyik tagjába, a 16 éves Edinába. Sajnos ezúttal kevésbé jó hírek érkeztek ByeAlex egyik legnagyobb reménységéről, felkerült ugyanis a Facebookra egy olyan videó, ami tuti, hogy okozott pár kellemetlen percet a srácnak. Oké, azt már lehetett tudni, hogy Manuel mögött elég balhés évek állnak, ő maga vallotta be korábban, hogy drogokat használt, valamint azt is, hogy az édesapja évekig bántalmazta.

A felvételen egyébként az látszik, amint Manuelt az utcán hozzá hasonló korú fiatalok állítják meg, akik hangosan követelik tőle a „szert”. Az énekest ezután négyen körbeveszik, az egyik fiú hátulról megrúgja, egy másik pedig ököllel arcon üti. Az x-faktoros ezután egy kapualjba menekül, senki nem siet a segítségére. A fiatal énekes egy darabig nem nyilatkozott a videóval kapcsolatban, később azonban a Facebook-oldalán posztolt róla.

„Kikerült rólam egy két-három éve készült videó. Egyszer leírom ide, hogy mi történt, aztán többet nem is foglalkozok ezzel, mert felesleges, és jobb dolgom is van. Fogalmazzunk úgy, hogy nem kedveltek a lakótelepen, megtörtént, ami a videón látható, és rá körülbelül egy évre már jóban lettem a társaság egy részével. Ezért is lepett meg, hogy felkerült egy olyan videó, amivel igazából csak maguknak okoznak nagyobb cinket a rajta látható fiúk. Beszéltem velük telefonon, és ők sem tudják, melyik ismerősük rakta fel a videót. A lényeg, hogy már rég bocsánatot kértek tőlem, és ez az ügy le van rendezve” – magyarázta a srác, majd folytatta.

„Gondolom, valakinek még mindig szúrom a szemét, és azt hitte, ez nagyon meg fog hatni engem. Amióta kezdem elérni a céljaimat, sok ilyen van, de szerencsére megtanultam kezelni. Megtanultam értékelni azokat az embereket, akik szeretnek és így könnyű lesz*rni az ehhez hasonló dolgokat” – írta posztjában Manuel.

https://scontent-lhr3-1.cdninstagram.com/v/t51.2885-15/e35/73427309_2157788374524601_3124497111518629867_n.jpg?_nc_ht=scontent-lhr3-1.cdninstagram.com&_nc_cat=1&oh=5896339182f4ce622c7a98e064da0808&oe=5E74EC1B
https://scontent-lhr3-1.cdninstagram.com/v/t51.2885-15/e35/73420185_162596498173205_7969371907136894786_n.jpg?_nc_ht=scontent-lhr3-1.cdninstagram.com&_nc_cat=105&oh=ca85f6258881193605551b123930c3dc&oe=5E6C3DC1
💁🏻‍♂️

A videót időközben eltávolították, így már nem lehet megnézni.