Posztumusz életműdíjat kap Puskás Ferenc Monte-Carlóban

by

Posztumusz életműdíjat kap a World Sports Legends Award díjátadó gálán Puskás Ferenc.

A Puskás Akadémia honlapja szerint az idén negyedik alkalommal sorra kerülő monacói gálán – a szervezők közlése alapján – „a kitüntetést a futballvilág legendája kapja, akinek a hazájában átadott nemzeti stadion is a nevét viseli, és akiről a FIFA éppen tíz esztendeje nevezte el az Év góljáért járó díjat”.

A közlemény kitér arra is, hogy a díjat a jövő szombati gálavacsorán a Puskás család egyik tagja és Schmitt Pál olimpiai bajnok, korábbi köztársasági elnök veszi majd át.

A bejelentés után a felcsúti Puskás Akadémián tartott rögtönzött sajtótájékoztatón Szöllősi György, a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete elmondta, hogy az elmúlt években a díjazottak között volt például Mika Häkkinen, Jean-Marie Pfaff, Jutta Kleinschmidt, Osvaldo Ardiles, Giacomo Agostini, a most Puskásnak ítélt Posztumusz-díjat pedig legutóbb Ayrton Senna kapta.

Szöllősi hozzátette, a monte-carlói díjátadó helyszínén a felcsúti Puskás Intézet kiállítással is felhívja a figyelmet a világhírű magyar sportoló egyedülálló életművére, és az ünnepségre a helyszínre utazik Károlyi György, Magyarország párizsi nagykövete is.

A hivatalos kiírás szerint a Posztumusz-díj a sportvilág legendás karriert befutó nagy bajnokainak vagy a sport területén tevékenykedő, világszerte ismert személyeknek jár” – mondta Szöllősi György. Jelezte, a WSLA kitüntetettjei sok esetben az autó és motorsport kiválóságai, ezért is nagy szó, hogy ezúttal a tizenhárom esztendeje elhunyt Puskás Ferencre esett a monacói szervezet választása.

A címlapfotó illusztráció.

Tweet