https://kep.index.hu/1/0/3054/30548/305487/30548747_60c846e14267cdfa14570a7b573f3e45_wm.jpg

Király Linda anno az iskolaudvaron várt meg egy gyereket, aki bántotta az öccsét

by

Már gyermekkorukban sem kellett félteni a Király-testvéreket. Király Viktor és ikertestvére az énekes szerint vézna kisgyerekek voltak, így előfordult, hogy egy náluk erősebb iskolatárs elbánt velük. Nővérük azonban rögtön közbelépett, ha probléma adódott.

Tudtam, hogy valamelyik gyerek rátámadt az öcsémre, és akkor én suli után – bármennyire is ciki, – megtaláltam. És konkrétan nekifutásból rátámadtam a gyerekre

– emlékszik vissza Király Linda a NőComment! című talkshow következő adásában, ahol öccse, Király Viktor lesz a férfivendég.

Az énekesek felelevenítenek néhány régi, és a közelmúltban tört emléket is az új epizód során, illetve a NőComment! vendége lesz Tenki Réka is, akivel a terhesség témakörét járják körbe a műsor háziasszonyai.

A NőComment! szóban forgó adását vasárnap tekinthetik meg a Spektrum Home-on.