Románia nem lép a „magyar-lengyel útra”
by EuronewsÁtrendezheti a román belpolitikai erővonalakat az Európa-párti Klaus Iohannis, szociáldemokrata kihívójával szembeni, fölényes győzelme a vasárnapi elnökválasztáson.
Az államfőt támogató liberálisok most többséget akarnak építeni a parlamentben, amit jelenleg a szociáldemokraták (PSD) uralnak.
Ráadásul a az októberi bizalmatlansági szavazás óta egy jobboldali, kisebbségi kormány irányít Bukarestben.
Ez a helyzet egyetlen módon oldható fel.
- Új parlamenti többséget akarok - jelentette ki Iohannis. Olyan, demokratikus pártok alkotta, Európa-párti többséget, amelyik megérti Románia és a románok igényeit. Olyan többséget, amelyik nyitott, modern, európai politikát folytat. Úgy gondolom, jó ötlet egy előrehozott választások megtartása jövő tavasszal. Én úgy szeretnék politizálni, hogy annak eredménye legyen - tette még hozzá az újraválasztott román államfő.
Iohannis ebben aligha számíthat a szociáldemokraták támogatására. Az Európai Parlamentben a liberálisokkal azonos frakcióban ülő (Megújuló Európa) Mentsétek meg Romániát Szövetség viszont mellette áll.
- A nemzeti parlamentben pont ugyanaz a helyzet, a többség, mint három éve - mondja Dan Barna pártelnök. Semmi nem változott. Egészen egyértelmű, hogy ez a többség alkalmatlan a romániai reformok támogatására. És ezért, a liberálisok így csak kisebbségben kormányozhatnának. Tehát egyértelműen az a véleményünk, hogy előrehozott választásokra van szükség - jelentette ki a politikus.
A legutóbbi, 2016-os parlamenti választások óta a szociáldemokraták nacionalista, Európa-ellenes retorikát honosítottak meg Romániában. És ezt az irányt folytatták az elnökválasztási kampányban is.
Miután a korábbi miniszterelnök és pártelnök, Viorica Dăncilă úgy vesztett, hogy a PSD minden korábbi államfőjelöltjénél gyengébb teljesítményt nyújtott, a párt megújulás mellett döntött; a vezetőség lemondatta a politikus asszonyt pártelnöki tisztségéről is.
Az őt ideiglenesen követő Marcel Ciolacu házelnök azt a kérdést kapta; mit üzen Brüsszelnek?
- Mielőtt Brüsszellel beszélnénk, úgy vélem, mindenki számára bizonyítottuk, hogy a Szociáldemokrata Párt elismerte az elmúlt időszak hibáit - válaszolta. Nem csupán egy semmitmondó ügyvezetői ülést hívtunk össze, látszatintézkedésekkel.
Az elmúlt bő három év meg-megújuló szociáldemokrata kormányai igyekeztek megcsonkítani a korrupció-ellenes jogszabályokat, törvényi környezetet. Létrehoztak egy külön szervezetet, amelyik kivette volna a bírák és ügyészek kezéből a korrupciós ügyek kivizsgálását.
Brüsszelt súlyosan aggasztotta ez a román igazságszolgáltatásra lesújtó politikai kalapács.