https://img3.hvg.hu/image.aspx?id=dd4562b9-c87b-4170-aa09-eabbcc45f98e&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Erősödik a forint, már csak 333 forintba kerül egy euró

by

A csütörtöki történelmi mélypont után most korrigál az árfolyam.

Erősödni kezdett a forint pénteken. Igaz, volt honnan: most már az is erősödésnek számít, hogy egy euró 333,7 forintba került.

A forint a héten kedden került először történelmi mélypontra, majd csütörtökön ennél is gyengébb lett. Csütörtökön egy rövid ideig 337,28 forintot is kellett adni egy euróért, innen korrigált valamelyest az árfolyam. A mostani értéknél utoljára november 21-én volt erősebb a forint.

Igaz, ez önmagában nem jelent trendfordulót. Emlékezetes, szeptemberben már járt 335-nél az árfolyam, onnan októberre és november elejére egy kicsit visszaerősödött, volt már 328 is, aztán mégis folytatódott a tavaly tavasz óta tartó lassú, de szinte állandó gyengülés.