Jogosítvány nélkül vezetett Demcsák Zsuzsa

by

Demcsák Zsuzsának tilos lenne a kormányhoz ülnie, eddig ugyanis kétszer vonták be a jogosítványát ittas vezetés miatt.

A Bors egyik olvasója a 41 éves Demcsák Zsuzsára és indiai férjére lett figyelmes Budán egy lakótelepi parkolóban. Valószínűleg a közeli bevásárlóközpontban jártak. A képeken tisztán kivehető, hogy az egykori tévés és szerelme, Krishan beülnek egy bordó színű Fiat típusú autóba, és elhajtanak.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1903/20190321televizios-ujsagirok-dija-2019-demcsak1.jpg?w=644&h=430
Forrás: Televíziós Újságírók Díja

A felvételek szerint a baseballsapkás Demcsák Zsuzsa vezetett. A műsorvezetőnek tilos lenne a kormányhoz ülnie, eddig ugyanis kétszer vonták be a jogosítványát ittas vezetés miatt, legutóbb idén júniusban, három évre. A fotó itt látható.

Nem tudni, miért tette

Demcsák Zsuzsával ezután interjún kívül a lapnak elmondta, miért ült volán mögé, de ahhoz nem járult hozzá, hogy ezt idézzék tőle.

A műsorvezetőt legutóbb 2019. június 10-én éjjel igazoltatták a Szentendrei út elején, amikor a buszsávban hajtott. Szondát is fújattak vele, és kiderült, hogy alkoholt fogyasztott, ráadásul jogosítvány sem volt nála. Demcsák Zsuzsa nemcsak három évre búcsúzott el vezetői engedélyétől, de 700 ezer forintos bírságot is ki kell fizetnie.