„Miért ne írhatnék egy valódi valcert?”

Vasárnap, a Pesti Vigadóban ősbemutatóként hangzik el Vajda János Filharmóniai ünnepi nyitány című alkotása. Az idén hetvenéves komponistával beszélgettünk.

Az 1853-ban, Erkel Ferenc által alapított Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának művészei a szimfonikus koncertek mellett rendszeresen játszanak kamarahangversenyeken, amelyeken a közelmúltban Vajda Jánosnak két kompozíciója is sikert aratott. Ennek köszönhető a zenekar mostani megrendelése: „tízperces szimfonikus tételt kértek, de csak komponálás közben döntöttem el, hogy ebből nyitány lesz” – mondja a szerző. A címadás emlékeztet Brahms Akadémiai ünnepi nyitányára, de Vajda reményei szerint nem lesz „akadémikusan unalmas”. A tőle megszokott hagyományos kereteket megtartotta: a lassú bevezetést klasszikus-romantikus szonátaforma követi, amelyen végigvonul egyetlen meghatározó motívum.

Vajda Jánost a legtöbben operaszerzőként ismerik, hiszen az átütő sikert 1988-ban, a Magyar Állami Operaházban bemutatott zenedrámájával, a Thomas Mann elbeszélése nyomán írt Mario és a varázslóval érte el. Később a többi között Georg Büchner (Leonce és Léna), Csokonai Vitéz Mihály (Karnyóné), Karel Čapek (Apokrif az öt kenyérről) és Federico Garcia Lorca (Don Perlinpin, Don Cristóbal) művei ihlették meg. Legfőképpen az operákban formálta meg dallamos, konzervatív, s ezért sokak által kedvelt stílusát. „Fiatalon én is próbáltam nehezen érthető, modern zenét írni, de rendre elakadtam. A Győri Balettel való együttműködés bizonyította számomra, hogy van igény a hagyományos, tonális zenére. Arra gondoltam, miért ne írhatnék akár egy valódi valcert, ha ahhoz támad kedvem? A Mario esetében már tudatosan törekedtem arra, hogy az ördögi manipulációval szemben egyre harmonikusabb zenét írjak, egyre szebben fogalmazzak. A másik lényeges szempont, hogy a librettó a magyar nyelv prozódiájának megfelelő, természetes, könnyen énekelhető legyen. Ezért nem írok prózai szövegre, hanem Várady Szabolcs verseire.”

A XXI. századi zene helyzetéről, lehetőségeiről Vajda János őszintén elmondja, hogy „nincs képben”, mert ritkán jár koncertre és nem hallgat kortárs zenét. „Inkább időről-időre felfedezek magamnak egy-egy régebbi vagy akár 20. századi szerzőt, akinek életművében elmélyülhetek.” Ilyen felfedezés volt számára Schubert, Mahler, Poulenc, Sosztakovics, vagy a modernek közül Alfred Schnittke, Thomas Adès és Ligeti György egyes kompozíciói.” Vajda három hasonló gondolkodású kollégája, Csemiczky Miklós, Orbán György és Selmeczi György társaságában alkotja a Négyek zeneszerzői csoportot, amelynek tagjait az 1980-as évek óta szoros barátság is összefűzi: a nyarakat családtagjaikkal együtt Kisorosziban töltik. „Gyöngyösi Levente révén lassan Ötökké egészülünk ki, s mivel ő egy nemzedékkel fiatalabb nálunk, örömmel látom, hogy van utánpótlás” – mondja az idén hetvenéves szerző.